Hírek : VERSENYEKRŐL ÉV VÉGÉRŐL! |
VERSENYEKRŐL ÉV VÉGÉRŐL!
Géza bácsi 2012.06.08. 12:42
Kedves Szülők!
Tiszaföldvárra, mint nem megyei versenyre jelentkezni kellett, csak 5 úszó jelentkezett, busz ezért nem lett, így velük holnap indulunk. Találkozás szokásos helyen SPAR parkolóban 7 órakor. Molnárékat Egerlövőn vesszük fel.
Jövő héten SZIKSZÓ: Minden versenyzőnek KÖTELEZŐ az indulás. Ennek ellenére előfordulhat halaszthatatlan családi elfoglaltság (ballagás stb. vagy betegség), ezt kérném ÍRÁSBAN (hirdető táblán a kitűzött versenykiírásra vagy mail-ben wu.tang@citromail.hu) jelezni, mert ha edzés közben szóltok elfelejtem ki szólt. Ezen kívül mindenkit nevezek. Busz lesz, a városi kisbuszt kaptuk meg. Indulás 12-kor előtte gyülekező a SPAR-nál.
Év vége:
Nem versenyzőknek június 23-ig tart, az utolsó heti elmaradt órákat a korábbi évek gyakorlata szerint lehetőség van előtte leúszni, szakkörösöknek hogy még egyszer jönnek, kezdőknek pedig nyújtott idejű órákkal. Korábbi években előfordult hogy nem versenyző szeretett volna júliusban is járni, pont a nyári szünet miatt, erre idén is van lehetőség, de az időpontot hogy pontosan hány órától lehet jönni majd egyeztetjük.
Versenyzőknek ezévben a naptár szerint július 20-ig tart a tanév, ez péntek, de 21-re szombatra szeretettel várom a verseny úszókat és szülőket egy "tanévzáró" pancsolásra, bulizásra! Részleteket megbeszéljük.
Felhívom a versenyúszók figyelmét HOGY HASZNÁLJÁK KI a júliusi edzés adta lehetőséget, még akkor is ha közben esetleg több napra nem tud jönni, egyrészt mert aki már járt az tudja hogy eltérő, és speciális gyakorlatokat is végzünk, ami nagyon hasznos, valamint célirányosa azokat gyakoroljuk amik a gyengéink Továbbá aki csak teheti most akár többször is jöjjön, mert sokan csak hetente kevesebbet tudtak járni a különféle egyéb elfoglaltságok, mint zongora, hegedű trombita szolfézs rajz és egyéb szakkörök miatt.
|