Hírek : Nyári úszótábor lehetőség |
Nyári úszótábor lehetőség
Takács Géza 2012.06.18. 08:39

Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Bizonyára sokan nem tudjátok, hogy évekkel ezelőtt a Teknőc Úszóiskola nyári úszótábort szervezett minden évben. Rendszeresen Balatonfüredre jártak, ahol kemény edzések voltak, valamint játékos versenyek is. Az időpont mindig úgy volt egyeztetve, hogy a Balaton-átúszás időpontja beleesett a táborozás utolsó napjaiba. Azért, ha valaki szeretett volna résztvenni ezen a versenyen, akkor megtehette. Nem csak a gyerekek, ha nem a szülők is elmehettek, akár baráti társaságok is. Most szülői kezdeményezésre ismét megpróbálunk egy ilyen táborozást megszervezni. Sokat nem tudunk, de az idő sürget, hiszen ebben az évben július 7-én lesz a Balaton-átúszás. A szálláshely egy kollégiumban volt mindig, 100 m-re a Balatontól. Árakat még nem tudunk, először szeretnénk felmérni, hogy van-e igény erre a részetekről. A táborozás költségeit a szülőknek kell fedezni. Legalább 10 gyerek kell, hogy ez a tábor megvalósulhasson. Az idő sürget minket, kérlek jelentkezzetek a honlapon keresztül vagy emailben vagy telefonon. Kereshettek engem is és Géza bácsit is.
Elérhetőségeink:
Bruzsa Géza: wu.tang@citromail.hu Tel.: 30-94-36-017
Takács Géza: gezatakacs@t-online.hu Tel.: 30-74-86-911
|