Hírek : SZOMBATON 9-én ENCSEN VERSENY! |
SZOMBATON 9-én ENCSEN VERSENY!
Géza bácsi 2013.11.06. 09:00
Kedves szülők, gyerekek!
Évek óta azonos szisztémában versenyzünk de ennek ellenére az uszodában ujra megkérdezték hogy: "erre kötelező menni?"
IGEN! Azon versenyúszók, akik rendelkeznek 2013 őszén a BAZ-megyei úszószövetség és Zsóry fürdő által regisztrált és igazolt fényképes versenyzői belépőkártyával, és az adott verseny kiírásának megfelelnek, a BAZ-megyei Úszó Szövetség által szervezett megyei versenyen KÖTELEZŐ AZ INDULÁS!
Még azoknak is akik valamilyen ok folytán szeptembertől még nem voltak edzésen.
A verseny 10-kor kezdődik, 9-től bemelegítés.
Az Alapítvány, szűkös anyagi forrásai ellenére erre a versenyre BUSZT BIZTOSÍT! A busz 50 férőhelyes, úgyhogy a kísérők is elférnek. Indulás 7-kor a szokásos helyről, nagy SPAR melletti parkolóból.
Még valami, a gyerekek felszállnak, majd a verseny végén hazaérkezés után itt leszállnak! (mint minden "komolyabb egyesületnél).Kérném hogy ne kössék össze a versenyt különféle családi bevásárlásokkal, mert már többször előfordult hogy visszafelé szinte üresen ment a busz.
|