Úszással Mezőkövesd Egészséges Ifjúságáért Alapitvány,
Úszással Mezőkövesd Egészséges Ifjúságáért Alapitvány, "Teknőc" Úszóiskola, Számlaszám: 10402733-49494957-54561013
Tartalom
A vezetőedző
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2009-11-10
 
Támogatóink
 
Hasznos linkek
 
Hírek
Hírek : TISZAFÖLDVÁRI VERSENYRŐL

TISZAFÖLDVÁRI VERSENYRŐL

Géza bácsi  2012.06.10. 14:24

Szikrázó napsütésben és kánikulai melegben indultunk Tiszaföldvárra, ezúttal kicsi, mindössze 5 fős de lelkes csapatunkkal. A verseny a vártnál jóval erősebb és nagyobb mezőnyt vonultatott fel, 2 ország, 20 csapat több mint 250 versenyzője nevezett. A kiírás szerint 1999-től idősebbeket együtt értékelték, így Szél Kristófnak (1998) és Molnár Melindának (1999) semmi esélye nem volt még a 10-be kerülésre se, hisz 2-4-6 évvel idősebekkel voltak együtt értékelve, de ennek ellenére mindketten remekűl helyt álltak, javítottak korábbi legjobb idejükön. Molnár Karcsinak ez a verseny "nem jött össze"! Enerváltan kezdett 100 gyorson, jócskán elmaradva nemrég Miskolcon úszott egyéni legjobbjától még 6-ba se tedott kerülni. Háton és mellen ugyan alig maradt el saját legjobb idejétől, de több nagy hibát vétett, így 5. és 6. helyet sikerült végeznie. Az éremeső ezen a versenyen elmaradt, de azért nem maradtunk tegnap se érem nélkül. Erről Gyenes Balázs gyorson elért 2. és háton elért 3. helye, valamint Ongai Ábel háton elért 2 helye gondoskodott.  Gratulálok versenyzőimnek, Karcsinak meg föl a fejjel, mert ha úgy dolgozik mint az elmúlt héten tette (Gréta távozása után, fejébe vette hogy ő lesz Gréta helyén) akkor annak biztos meg lesz az eredménye! A verseny alatt amikor a gyerekek úsztak (szinte végig), napon voltam, és alaposan leégtem, de a TEKNŐCÖK nem!

Képgaléria

A jegyzőkönyv


1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2012.06.12. 11:49
gyenes

Az előzményeket és a versenyt mérlegre téve a legnagyobb eredményt...Ábel hozta........gratulálunk neki....... ... Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét. ... Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét. ... Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

 
BlogPlusz
 
Pontos idő
 
Versenynaptár
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG