Hírek : A Víz Világnapja Úszóverseny, Miskolc |
A Víz Világnapja Úszóverseny, Miskolc
Takács Géza 2013.02.23. 17:22
A Víz Világnapja Úszóverseny, Miskolc
BORSOD – ABAÚJ – ZEMPLÉN MEGYEI
SWIMMING ASSOCIATION OF
BORSOD – ABAUJ – ZEMPLEN COUNTY
H-3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. Tel.: +36/46/504-780; Fax: +36/46/504-781
A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete a B.A.Z. Megyei Úszó Szövetséggel és a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft-vel közösen
a VÍZ VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL
XVII. alkalommal
2013. március 23-24-én, Miskolcon rendezi meg a hagyományos
nemzetközi úszóversenyét országos szinten.
(ezen belül egyben az Észak-magyarországi Régiónak: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye negyedik miskolci versenyét)
VERSENYKIÍRÁS
A verseny célja:
Az ENSZ 1992-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, hogy minden évben felhívja a figyelmet a víz jelentős kérdéseire. 1997. óta minden évben megrendezett úszóversennyel mi is fel kívánjuk hívni a versenyzők és ezen keresztül a szülők és ismerőseik figyelmét a víz mindennapi szerepére, fontosságára, a vizek védelmére és megóvására. Tekintettel az elektromos időmérésre és a hitelesített úszómedencére, lehetőség adódik szintidők megúszására is.
A verseny helye: Kemény Dénes Városi Sportuszoda, Miskolc-Egyetemváros
50 m-es, 8 pályás, 27 °C-os feszített víztükrű medencéje, elektromos időmérővel.
A verseny főszervezője: Dr. Fázold Ádám 3532 Miskolc, Rácz Ádám u. 8. 1/3.
Tel.: 46/332-029 (este)
06-20-220-95-45
e-mail : fazolda@freemail.hu
A verseny ideje: 2013. március 23. (szombat 15:00 óra) és
március 24. (vasárnap) 9.30 óra.
A verseny rendezője: B.A.Z. Megyei Úszószövetség a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit
Kft, valamint Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete
A versenybíróság elnöke: Mihályfi István
titkára: Hölcz Péter 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 71.
Tel.: 20/9367-404 , e-mail : holczpeter@mvsi.hu
A verseny résztvevői:
Az ország sportegyesületei, akik beneveznek, valamint a meghívott külföldi sportegyesületek versenyzői. A magyar versenyzőknek minden korosztályban rendelkezniük kell kék könyvvel, érvényes sportorvosi igazolással, MUSZ versenyzési engedéllyel {plasztik kártyával, kivéve a 2005. és fiatalabb} és az 1986. január 1. után születetteknek szakmai minimum vizsgával. A külföldi versenyzőknek pedig az úszó szövetségük által kibocsátott rajtengedéllyel kell rendelkezniük. (versenyen kívüli és helyszíni nevezést nem fogadunk el)
Nevezés: www.muszuszoranglista.hu honlapon
2013. március 18 (hétfő 24 óráig) beérkezőleg
Módosítás lehetősége: március 20. (24 óráig)
Végleges rajtlista a honlapon március 21-től (csütörtök) tekinthető meg.
:
Nevezési díj: rajtonként: 600.-Ft
a váltókban csapatonként 1.000.-Ft
(a helyszínen fizetve)
Díjazás: Az I-III. helyezettek érem díjazásban részesülnek
Versenyszámok és azok sorrendje:
2013. március 23. (szombat) 15:00 óra
1. 200 m ffi gyors nyílt, külön értékelve 1999-2000, 2001-2002 fiúk
2. 200 m női gyors nyílt, külön értékelve 2001-2002 leányok
3. 100 m fiú gyors (delfin) 2003, 2004
4. 100 m leány gyors (delfin) 2003, 2004.
5. 50 m fiú gyors 2005.; 2006.; 2007.
6. 50 m leány gyors 2005.; 2006.; 2007.
Eredményhirdetés
7. 200 m ffi mell nyílt, külön értékelve 1999-2000, 2001-2002 fiúk
8. 200 m női mell nyílt, külön értékelve 2001-2002 leányok
9. 100 m mell fiú (delfin) 2003, 2004
10. 100 m mell leány (delfin) 2003, 2004
11. 50 m fiú mell 2005.; 2006.; 2007.
12. 50 m leány mell 2005.; 2006.; 2007.
Eredményhirdetés
13. 200 m ffi vegyes nyílt, külön értékelve 1999-2000, 2001-2002 fiúk
14. 200 m női vegyes nyílt, külön értékelve 2001-2002 leányok
15. 4.x 50 m fiú gyorsváltó 2003-2004.
16. 4x50 m leány vegyesváltó 2003-2004.
17. 4x100 m ffi gyorsváltó nyílt
18. 4x 100 női vegyesváltó nyílt
Eredményhirdetés
2013. március 24. (vasárnap) 09:30 óra
19. 200 m ffi hát nyílt, külön értékelve 1999-2000, 2001-2002 fiúk
20. 200 m női hát nyílt, külön értékelve 2001-2002 leányok
21 100 m fiú hát (delfin) 2003, 2004.
22. 100 m leány hát (delfin) 2003., 2004.
23. 50 m fiú hát 2005, 2006., 2007.
24. 50 m leány hát 2005, 2006., 2007.
Eredményhirdetés
25. 200 m ffi pillangó nyílt, külön értékelve 1999-2000, 2001-2002 fiúk
26. 200 m női pillangó nyílt, külön értékelve 2001-2002 leányok
27. 100 m fiú pillangó 2003-2004.
28. 100 m leány pillangó 2003-2004.
29. 400 m ffi gyors nyílt, külön értékelve 1999-2000, 2001-2002 fiúk
30. 400 m női gyors nyílt, külön értékelve 2001-2002 leányok
Eredményhirdetés
31. 4x50 m fiú vegyesváltó 2003-2004.
32. 4x 50 m leány gyorsváltó 2003-2004.
33. 4x 100 m ffi vegyesváltó nyílt
34. 4x100 női gyorsváltó nyílt
Eredményhirdetés
2003. és fiatalabb versenyzők csak a saját korosztályukban indulhatnak.
Időmérés: Elektromos időmérővel
Egyéb: A versenyen a MUSZ érvényben lévő szabályai szerint járunk el.
A MUSZ által nem szabályozott kérdésekben a FINA szabályai szerint járunk el.
A versenyen az EGY rajtszabályt alkalmazzuk.
Csapatvezetőknek: A bemelegítés március 23-án 14:45-ig tart. Az ünnepélyes megnyitáshoz kérjük, hogy minden résztvevő egyesület 4 fő versenyzőt (2 fiú-2 leány) egyesületi öltözetben a medencetér bejárathoz küldjön felvonulásra.(Egyesületi transzparenst, vagy egyéb egyesületi logót hozhatnak magukkal)
Tájékoztatás: Az eddigi Víz Világnapi úszóversenyek (1997 – 2012) története megtekinthető az
interneten : www.evizig.hu A Víz Világnapja alpontban.
Víz Világnapi úszóversenyek 1997-2010 címszó alatt csak a fotók, szöveges résszel együtt a fotókkal 2011-ig bezárólag MHT úszóversenyek (Nagy méretű 140 Pdf)
Szállás lehetőségek: interneten, Miskolctapolca címen kereshetők.
A versenyt a B.A.Z. megyei Úszó Szövetség 2/2013. számon nyilvántartásba vette.
A MUSZ engedélye: …………………………../2013.
Miskolc, 2013. január 22.
Dr. Fázold Ádám Hölcz Péter
MHT Borsodi Területi Szervezet B.A.Z. Megyei Úszószövetség
tiszteletbeli alelnöke, főszervező főtitkára
|